A projekt célja: A Séd-Nádor vízfolyás 3. szakaszának kármentesítése

A Séd-Nádor vízfolyás Királyszentistván-Sióagárd közötti szakaszán a Nitrokémia Ipartelepek és a vízfolyás vízgyűjtőjén valaha volt egyéb ipari létesítmények szennyvizei a mederüledéket mintegy 127 km hosszon elszennyezték toxikus fémekkel, amelyek közül környezeti kockázatot jelent a higany, kadmium és az ólom. Továbbá esetenként a higanyt határérték feletti koncentrációban mutatták ki a mederüledéken kívül a halak, kagylók testszöveteiben.

A vízfolyás teljes 127 km hosszán az okozott környezeti kár felszámolását várhatóan több mint 800 ezer m3 szennyezett mederüledék eltávolításával lehet csak megoldani. Az előzetes tervek szerint a Sárszentmihály-Cece közötti un. 3. mederszakaszon várhatóan 218 ezer m3 hulladék eltávolításával kell számolni.

A környezeti kár felszámolására kármentesítési program indult, amelynek kötelezettje és egyben lebonyolítója az állami tulajdonban lévő Nitrokémia Környezetvédelmi Tanácsadó és Szolgáltató Zrt., a pénzügyi forrásokat pedig állami felelősségvállalás keretében a Magyar Állam állami költségvetésből biztosítja.

A kármentesítési munkálatok elvégzésére első ízben 2009. évben a Nitrokémia Zrt. közbeszerzési pályázatot írt ki a Királyszentistván-Ősi közötti egyes, valamint az Ősi-Sárszentmihály közötti kettes szakasz, összesen, mintegy 31 km hosszára, e projekt 2014. május hóban zárult le. A még hátralevő 96 km hossz is két szakaszból áll. A Sárszentmihály-Cece közötti harmadik szakasz kármentesítési munkálatainak elvégzésére kiírt közbeszerzési pályázatot a Sárvíz-Nádor 2014 Konzorcium nyerte el.