Bakcsók és bütykös hattyúk

Bakcsók és bütykös hattyúk

A bakcsó (Nycticorax nycticorax) a gólyaalakúak (Ciconiiformes) rendjébe, ezen belül a gémfélék (Ardeidae) családjába tartozó faj. Népies neve vakvarjú, kvakvarjú, oláhpap, kakcsó, vasfejû vakkánya.

Előfordulása:
Észak- és Dél-Amerikában, valamint Európa és Afrika nagy részén elterjedt.
Alfajai

Nycticorax nycticorax nycticorax – Európa, Ázsia és Afrika területén él; ez az alapfaj
Nycticorax nycticorax hoactli – Észak-Amerika, Közép-Amerika és a Hawaii-szigetek területén fordul elő
Nycticorax nycticorax obscurus – Dél-Amerika északi és középső részén fordul elő
Nycticorax nycticorax falklandicus – Dél-Amerika déli részén él

Megjelenése:
A kifejlett bakcsó tollazata alapvetően fekete-fehér. Csőre, feje teteje és háta fekete, szárnytollai szürkések, arca, nyaka és hasoldala fehér. Szeme vörös. Halványzöld lába a párzási időszakban sárgás vagy vöröses színűvé válik, hasonlóan arcbőréhez. Bóbitája néhány hosszú, fehér tollból áll. A fiatal példányok sötétbarna rejtőszínűek vajszínű pettyekkel, és olykor összekeverhetőek a hasonló méretű, összességében világosabb színezetű és csíkos bölömbikával.

A bakcsó a kisebb termetű gémfélék közé tartozik, ráadásul jellegzetes gubbasztó testtartása miatt még valós méreténél is kisebbnek tűnik. Hossza 58-65 centiméter, szárnyfesztávolsága 105-112 centiméter, tömege 500-800 gramm. A nemek hasonlóak. Életmódja

A kisebb termetű, társas gázlómadárak közé tartozik. Bujkáló természetű, szürkület idején lesz aktív (erre utal tudományos elnevezése is: Nycticorax = Éjszakai holló), nappal pedig csapatosan pihen élőhelyén, a nádasok vízközeli peremén, fűzfákon. Bár társas lény, inkább magányosan vadászik: halakat, békákat, vízirovarokat, kisemlősöket fogyaszt. Ha fiókái vannak, nappal is kutat táplálék után.

Hosszútávú vonuló madár, hazánkban márciustól októberig figyelhetjük meg.

Hangja hangos kvak, részben innen is ered népies magyar neve, a vakvarjú.
Szaporodása

A gémfélék többségéhez hasonlóan költőtelepeket alkot, elsősorban a nádasban, fűzbokrokban, ártéri fákon. A kolóniákban olykor más gémfélék is előfordulnak. A telepen belül minden hímnek megvan a maga territóriuma, amit látványosan védelmez a betolakodókkal szemben: leszegi a fejét és felborzolja nyakán, hátán és a mellén a tollait, közben rövid kiáltásokat hallat. A partnert viszont csőrfenéssel és jelképes tollápolással üdvözli.

A fészket a tojó építi a hím által összehordott gallyakból és náddarabokból. A rendetlen, durván összerótt fészket évről évre bővítik. A tojó három-öt tojást rak kétnapos eltéréssel, ami megkönnyíti a későbbiekben a fiókák táplálását, emellett az előbb kikelt példányoknak nagyobb esélye lesz a túlélésre táplálékban szegény években. A tojások 20-22 nap után kelnek ki hat-nyolc napos eltéréssel, és a sötét tollazatú fiókák összességében 40-50 nap után repülnek ki. Közben mindkét szülő részt vesz a táplálásukban.
Kárpát-medencei előfordulása

Magyarországon a bakcsók állománya stabil, 2400-3600 költő pár közé tehető. Elsősorban a Tisza-tó, a Felső-Tisza és a Kis-Balaton vidékén fordulnak elő, de gyérebb állománnyal az egész Dél-Alföldön, a Tisza mentén, a Velencei-tónál és a Kisalföldön, valamint Délnyugat-Magyarországon is találkozhatunk. Az Északi- és a Dunántúli-középhegységben, valamint Magyarország legnyugatibb régióiban ritkának mondható.

Védettsége:
Bár az állománya stabil, Magyarországon a bakcsó fokozott védettséget élvez, eszmei értéke 100 000 forint. SPEC értékelése 3-as, azaz az európai állomány kedvezőtlen státusban van, de a teljes állomány zöme nem Európában fordul elő.
Vakvarjú:
A vakvarjú elnevezés leginkább egy gyermekmondókából ismert:

Csip-csip csóka,
Vakvarjúcska.
Jó volt-e a
Kisfiúcska?
Ha jó volt a
Kisfiúcska,
Nem csíp meg a
Vakvarjúcska.
Wikipédia, Fotó: Halpern Bálint