A Séd-Nádor csatorna rövid törénete

Régvolt idők emlékei

Korabeli szóhasználattal:… a Sárvíz jobboldali mellékvize, ered Veszprém vármegyében (a Bakonyban), Herendtől É-ra; Veszprémig K-nek tart, itt kissé É-ra kanyarodva, Hagymáskérnél kilép a lapályra, s nagyobb kanyargások után a Sárrétbe szakad, ahol a Gajával egyesülve, a Sárvizet hozza létre. Medre azonban nem vész el teljesen, hanem Szt.-Mihálynál DK-re fordulva, mint Malom csatorna tovább húzódik Cecéig, ahol a Sárvíz-csatornába torkollik. Hossza odáig 110 km. A Nádor csatorna a Sárvíz folyónak csatornázott medre Szabad-Battyántól lefelé (I. Sárvíz). E csatornát 1811-1825. építteté Veszprém, Fejér és Tolna vármegye…


Veszprémi Séd

"Éppen azon a helyen, ahol a megyéből kifolyik (a Sárvize) magába fogadja a Séd folyót, amely a Szent Gál falu fölötti erdőkben tátongó földből, mint egy barlangból, oly bőséges forrásvízzel bugyog elő, amennyi egy malom hajtásához szükséges. Így az egész, ami kifolyik, szétömlik és elsőként a Szent Gálitól kelet felé fekvő Herind pusztának földjét öntözi. Ezután Esekvár puszta alá folyik azután bekanyarodik Veszprém város területére; magába a városba egy mély völgyön keresztül lép be, melyen keresztülvergődve, a Jutas pusztából hozzá folyó másik patakkal egyesül, és megy tovább ugyanazon falu kanyarodó völgyében, innen először Solyhoz majd Szent Istvánhoz fordul, ugyanott Vilonya és Papkeszi között egy szigetet alkot, ugyanúgy lejjebb Kovátsi és Peremárton között Ősi felé, ismét tovább Ladány felé folytatja útját, mígnem Inotával szemben a Sárvízzel egyesül."

1735
Bél Mátyás


"Veszprém vármegye déli felét két nagy patak metszi derékon. Mindkettő a városlődi vízválasztó magaslatoknál ered, ahonnan az egyik, a Torna-patak, nyugat felé, a másik, a Séd pedig keletnek tart. Most szóba kerülő tervünk a Sédre vonatkozik, még pedig annak a jutasi vasúti hídtól vízfolyás szerint lefelé nyúló, alsó felére. Szentgál, Herend, Bánd és Márkó községek határában a Bakony számos bővizű ere egyesül, melyek a Sédet állandóan tekintélyes víztömeggel látják el. Már a herendi ág is több vízimalmot tart üzemben, lefelé pedig a kisebb-nagyobb ipari vízhasználatok: őrlő és fűrészmalmok, kallók egész tömege működik. Magába Veszprém város határába mintegy 15 esik közülök. A vízfolyásnak tervünk értelmében jókarba helyezendő 33 630 mtr. hosszú része a meder mai állapotát tekintve szinte magától két egymástól lényegesen különböző szakaszra oszlik meg, még pedig a sólyi vízkivételi műtől (228+26 szelvény) fölfelé és lefelé esőre . ... a sólyi vízkivételi mű alatt sokkal elhanyagoltabb a meder, mint fölötte. Ennek kétségkívül az az oka, hogy Sólytól Jutasig csak kevés és rövid malomcsatorna veszi át a patak vizét, hanem a legtöbb helyen maga az anyameder vezeti le az összes vizet, minek következtében az elég élénk esésű mederben bizonyos mértékben állandóan érvényre juthat a víznek természetes mederfenntartó képessége. Egészen más a helyzet az alsó szakaszon. Ott majdnem végig mindenhol malomcsatornák futnak párhuzamosan az anyamederrel; ezekben a műcsatornákban folyik a víz az év legnagyobb részén át, mert hiszen az ipari vízhasználat tulajdonosok igyekeznek minél több vizet felhasználni a saját javukra. Maga a patakmeder alig jut vízvezető szerephez, de a mai elhanyagolt állapotában nem is képes semmiféle feladatot sem végezni; az elsavanyodott rétek és túl nedves, hideg szántóföldek talajvizét nem csapolja le, ha pedig a malomároknak fölösleges vizét bocsájtják bele, kiöntéseivel okoz kárt."

1912
M.KLR KULTURMÉRNÖKI HIVATAL

Vigyázó ImreTarján Ernő
Kir.műszaki tanácsosKir.mérnök

"A fennsíknak csak egyetlen számottevő folyócskája van, ez a Séd. Herend fölött ered, a devecseri törésen folyik, amint már elmondtam, Veszprémnél kis kiruccanást tesz a fennsíkra, azután tovább folytatja útját a törés mentén egészen Hajmáskérig. Itt olyan kereszttörésre talál, amelyiken át hirtelen délkelet felé fordulva, elhagyja a hegyvidéket és a Mezőföldre fut ki. Itt roppant érdekes, nagy ívet ír le, úgy hogy a több mint félkör alakú ívnek nyílása észak felé tekint. Sóly, Vilonya, Papkeszi és Berhida gazdag községek mellett írja le ezt a különös nagy kanyarodást s Ősi községnél fordul csak. kelet felé, hogy a Sárrét lapályára jusson."

1938
Cholnoky Jenő

Történelmi feljegyzésekből származó kivonatok (forrás: KDT VÍZIG dokumentációs irattár)

Földrajzi kiegészítő

A Bakony lábaitól a Szekszárdi dombságig terjedő Sárvíz völgye a XVIII. században mocsaras terület volt, ahol a környező települések lakói halászatból, nádvágásból és malmok üzemeltetéséből éltek, amit a magasabb területeken legeltető állattartással egészítettek ki.

A Sárvíz mentén az érdemi folyamszabályozási munka már az 1760-as években megkezdődött. 1810-től vízszabályozási társulatot hoztak létre, amely Sárvíz társulat néven, az ország első vízszabályozási egyesülete volt. Az 1827. évben a Sárvíz új medrét Nádor csatornának nevezték el. Tolna megye déli részén az 1850-es években végeztek a folyamszabályozással.

A szabályozás eredményei közül három emelhető ki: a Sárvíz menti mocsaras területek felszabadultak az árvíztől, a terület szántónak, rétnek egyaránt használható lett, valamint 500 mázsás teherrel hajózni lehetett, és így Fejér és Veszprém megye is kijutott a Dunához.

A befektetett munka meghozta az eredményt. A majdani mocsarak helyén az ország egyik leggazdagabb termőterülete alakulhatott ki.

Tolna megye és egyúttal az ország legrégebbi víztársulata, a Nádor-csatorna Társulat fő tevékenysége a szabályozott folyószakaszok, csatornák rendben tartása, töltések építése volt.

A vízfolyás újkori története

A Nádor-csatorna teljes szakaszára kiterjedő egységes szabályozásra 1925-1935 között került sor, ekkor alakították ki a mai meder alapját, építették meg a zsilipek, átereszek döntő részét.

Az azóta eltelt időszakban:

  • 1956-1958 években a Felsőszentiváni duzzasztótól a Péti víz torkolatáig, a 79+542 - 108+945 km szelvények között;
  • 1968-1973 években a Sárszentmihályi duzzasztó felett a 95+951 - 104+200 km szelvények között;
  • 1988-1989 években Cece térségében a 37+000 - 46+700 km szelvények között, valamint
  • 2002-2004 években Kálóz térségében a 64+000 - 71+140 km szelvények között voltak mederrendezések.
  • 2009-2013 között Királyszentistváni osztómű és a Sárszentmihályi duzzasztó között tényfeltárás-, kármentesítés és meder-helyreállítás történt.
  • A csatorna kármentesítéssel és meder-helyreállítással nem érintett – Tolna megyei (Sárszentmihály-Sióagárd között) – szakaszain nem alkalmas a nagy vizek károk nélküli levezetésére. A mederszelvény belvíz miatti bővítése vagy akár a jó karba helyezése (fenntartási jellegű munkák) esetében is felmerül a mederüledék minőségével kapcsolatos összes probléma. A kikotort üledék elhelyezése csak hatósági engedély birtokában lehetséges a mederüledékben lévő szennyezőanyagok miatt. A további mederrendezés helyének, térségének meghatározására komplex vízgazdálkodási, természetvédelmi szemléletű tervezés szükséges.

    Jelentősebb szennyező hatások a Séd-Nádor csatorna vízgyűjtőjén

    A Séd-Nádor csatorna több évtizede befogadója az ipari szférából ismert korábban jelentős szennyezőanyag kibocsájtással bíró térségi ipartelepek szennyvizeinek.

    Az ipari szennyvizek hatására a Séd-Nádor csatorna mederüledéke döntő mértékben fémekkel, félfémekkel és alárendelten egyes szerves összetevőkkel szennyezett.

    Az ipari szennyvizek okozta együttes szennyezés az, amivel napjainkban is szembesülünk a Séd-Nádor csatorna iszapjában.

    Ezenkívül a Nádor-csatorna számos település szennyvizének is befogadója: Veszprém, Balatonfűzfő, Várpalota, Bodajk, Mór, Székesfehérvár, Agárd, Szabadbattyán, Sárbogárd.

    A Nitrokémia Környezetvédelmi Tanácsadó és Szolgáltató Zrt. (Nitrokémia Zrt.) kezdeményezésére indultak meg a Séd-Nádor vízfolyás szennyezettségére irányuló vizsgálatok a 2006. évben.

    A korábbi szennyezők közül a NITROKÉMIAI Ipartelepeket Veszprém megyében, Balatontól ÉNY-ra, Balatonfűzfő- Litér – Királyszentistván – Berhida települések által határolt térségben hozták létre.

    Az Ipartelep 1928-ban, mint Magyar Lőporgyárüzemi Részvénytársaság kezdte meg működését. A II. világháború után 1950-ben átépítés következett, és a gyártmányprofil is megváltozott. Az 1960-as évek elején a MEDICOLOR VEGYITERMÉKEK gyárát, valamint a Papkeszin működő COLORKÉMIÁT is hozzácsatolták az Ipartelephez. A NITROKÉMIA Ipartelepek kilenc termékcsoportban, mintegy 1000-féle terméket gyártott hazai és export piacra.

    Termékcsoportok: olajadalék-féleségek, növényvédő-szerek, ipari robbanóanyagok, vadászlőszerek, ioncserélő műgyanták, műanyagok (és feldolgozásuk), szervetlen termékek (Cl, NaOCl, HCl, NaOH), szerves intermedierek (ftálsavanhidrid, ftálimid, metanilsav, para-nitro-etilbenzol, nitrobenzol, hidrarobenzol, para-nitro-acetofenon, metilmetakrilát, szulfanilsav, monoklórecetsav) és egyéb vegyipari termékek.

    Az Ipartelep ipari vízellátása a balatonfűzfői gyártelepek esetében a Balatonból történt felszíni vízkivétellel (átlagban 28,5 ezer m3/nap), amíg Papkeszi Gyáregységben az ipari vízellátást a Sédből biztosították. Az ivóvízellátás mélyfúrású kutak által a karsztvíz-készletből történt.

    A szennyvizek kezelése az 1970-es évek előtt nem volt jellemezhető hatékonyságú. Később a fejlesztések eredményeként is csak korlátozott mértékűnek és eredményességűnek volt mondható. Egyes kémiai összetevők tisztítása (elvétele) sohasem vezetett kielégítő eredményre.

    A tisztított szennyvizeket a Séd-Nádor csatornába vezették. A Papkeszi Gyártelep tisztított szennyvizeit a Nádor-csatornába vezették, majd később a Balatonfűzfői Központi Szennyvíztisztítóba. A tisztított szennyvizeket a ’80-as évek közepétől utótározókba gyűjtötték további tisztulás céljából (növényvédő szerek lebomlása, stb.), majd a Vízügyi Igazgatósággal előre egyeztetett ütemterv szerint eresztették le a tározók tartalmát évente több alkalommal a Séd-Nádor csatornába, 7-14 napos átfutásokkal.

    A korábban csak korlátozott hatékonyságú szennyvíztisztítás eredményeként a Séd-Nádor csatornába folyamatosan, majd szakaszosan beengedett szennyvizek jelentős kémiai terhelésnek tették ki a vízfolyást (fémek, félfémek, mint ólom, higany, kadmium, stb. halmozódtak fel a mederüledékekben).

    Móra Ferenc - A sédi malom (mese kicsiknek és nagyoknak)

    Igazság szerint nem is malom már a sédi malom, csak a helye. Nagy kopasz folt a Séd vize partján, amivel nem bír se ásó, se eke. Kemény földje kiveti magából mind a kettőt. Áldott búzamezők körös-körül, de itt meg nem él egy fűszál.

    Valamikor, úgy mondják, patakmalom kelepelt ezen a helyen. De az nagyon régen lehetett, akkoriban, mikor még tündérek laktak a vizekben. A Séd vize is nagyobb lehetett még akkor, mert bizony most ki se bírna nyújtózni benne valami nagyobbacska tündér.

    Az pedig hatalmas tündér volt, amelyik a Sédben lakott. Látni ugyan sose látta senki, de holdas éjeken sokszor hallották a szavát a halászok a víz fenekéről. Csengett, mint a harang, ha jókedvű volt; harsogott rosszkedvében, mint messziről az égzengés. Szerencsére nagyon jóravaló tündér volt, szívesen segített a szegény halászoknak, annyi halat terelgetett a hálójukba, hogy alig bírták kihúzni néha. Hanem ha megharagították, egy keszeg nem sok, annyit se fogtak. Megharagítani pedig azzal lehetett, ha megszaggatták az emberek a patakba hajló öreg füzeket. Lehullott targallyat ha szedegettek, azt nem bánta, de ha az élő fákat bántotta valaki, akkor mindjárt fölkorbácsolta a vizet haragjában.

    A Séd-parti fűzfáknak volt is nagy becsülete az emberek előtt. A tündér fáinak hívták őket, s volt olyan halász, aki még a süvegét is megemelte, mikor elment mellettük. A gazdag patakmolnárt, aki kint állt a malomajtóban, ilyenkor mindig ette a méreg, és rá-ráförmedt a halászokra:

    - Ejnye, de bolond emberek vagytok ti, halászok, hogy még a fűzfákat is megsüvegelitek! Annyi tisztességet meg nem tudtok, hogy énelőttem is megemelnétek a süveget, pedig tudhatnátok, ki vagyok.

    Tudta is azt mindenki, azért nem süvegelte meg senki. Dölyfös, kevély ember volt a molnár. Soha senkin meg nem esett a szíve, pedig annyi volt a tallér a ládájában, hogy lapáttal szokta szellőztetni. Ezt rendesen olyankor cselekedte, mikor szegény ember ment el az ablaka alatt.

    - Hadd fájjon a szíve az ínségesnek - mosolygott gonoszul.

    Amúgy is mindig azon törte a fejét, hogy mivel szerezhetne bosszúságot másoknak. Nagyon szerette magát azzal mulatni, hogy nagy kődarabokat hajigált a Sédbe a malomból, és kikiáltott a halászokra:

    - Hej, de sokért nem adnám, ha egyszer fültövön találnám a tündérteket!

    A halászok azonban ügyet sem vetettek az ilyenfajta tréfákra. Akkor aztán azt eszelte ki, hogy fölkapott egy fejszét, és ráfogta a fűzfára. De már erre csakugyan fölzúdultak a halászok.

    - Baj lesz abból, vízimolnár! - mondták neki.

    - Nekem nem lesz! - vágta bele a fejszét a fába.

    Ahogy a fejsze lecsattant, megremegett az egész füzes, és haragos hullámokat vetett a Séd.

    - Nézd, nézd, vízimolnár! - mutattak a halászok a patakra. - Látod-e, hogy haragszik a tündér?

    - Látom ám, hogy a szél fölborzolta a vizet. De a tündérteket nem látom, hogy védelmére sietne a fáinak.

    Galambhajú öregember volt a halászok szószólója, az fogta meg a molnár karját.

    - Ha hiszel a tündérben, ha nem, ne bántsd az élő fát, mikor az se bánt téged.

    A kevély patakmolnár erre csakugyan letette a fejszét, s ahelyett az öreg halász ködmöne szélét kapta meg.

    - Ohó, atyafi - rikoltozott rá -, magadra legyen gondod, ne a fákra! Tudod-e, hogy esztendeje tartozol már egy zsák búzámmal? Ha holnap ilyenkorra meg nem hozod, elveszem a tehénkédet.

    Ezzel bement dühösen a malomba, a halászok is hazatakarodtak, mert hirtelen nagy zivatar kerekedett. Elballagott szomorúan az öreg halász is, s bizony vegyest hullott a könnye az esővel a ködmönére, mikor arra gondolt, hogy elveszik a tehénkéjét.

    Éppen ott rázta a tehénke a kolompot a kapuban, mire hazaért, mellette meg egy szegény vándorló ácsorgott.

    - Meglepett a vihar, bátya - mondta alázatosan -, rám is esteledett; kaphatnék-e én itt éjszakai szállást?

    - De még valami harapnivalót is kerítünk - tüsténkedett az öreg halász, s bevezette a vendégét az egyetlen szobájába, levágta tiszteletére az egyetlen báránykáját, elbontotta neki az egyetlen ágyát, ő maga meg kifeküdt az istállóba a tehénkéhez.

    - Úgyis a másé leszel már holnap - nézett rá szomorúan, s egész éjszaka nem tudta befogni a szemét bánatában. Föl is kelt első kakasszóra, s éppen meg akarta fejni a tehénkét, hogy friss tejet vihessen a vendégjének, mikor az már útra készen toppant be hozzá.

    - Köszönöm a szállást, jó ember - mondta mosolyogva -, azzal áldlak meg érte, hogy amibe most legelőször kezdesz, azt csináld egész nap.

    Azzal úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el, az öreg halász pedig csodálkozva csóválta meg a fejét.

    "No, ez garabonciás diák lehetett" - gondolta magában, azzal kihajtotta a tehénkét az istállóból.

    Ment is ki a tehénke ugrándozva, szaladt egyenesen a vályúhoz, az öregember meg visszafordult, hogy beigazítsa a fakilincset. De majd sóbálvánnyá merevedett, mert ahogy megfordul, látja ám, hogy a tehénke megint ott áll a jászol mellett.

    - No ni, Bimbó, hát te hogy kerültél vissza? - kérdi tőle csodálkozva, s ahogy kitereli az udvarra, akkor látja, hogy ez másik tehénke, mert a Bimbó ott szürcsöli a friss vizet a vályúból.

    Szalad vissza esze nélkül az istállóba, hát ott van a harmadik tehén - azt is kihajtja, ott a negyedik is. De egyebet se csinált aztán egész álló nap, csak a tehénkéket terelgette ki az istállóból, lett is naplementre akkora csordája, hogy az udvarra se fért, az utcára se fért, egész a sédi malomig ért az eleje.

    "Sebaj, legalább helyébe mén a molnárnak a tehén" - gondolta magában a halász, s át is ment a molnárhoz, hogy válasszon ki egyet a csordából az adósság fejében.

    De nem telt bele egy kakaskukorintásnyi idő, már akkor ott volt a molnár, s vallatóra vette a halászt, hogy jutott ehhez a csordához.

    - Így és így - mesélte boldogan az öregember, s elmondta töviről hegyire, hogy fogta meg a vándorló áldása.

    No, a molnárnak se kellett egyéb, egy nyomba kettőt is lépett, úgy szaladt vissza a malomba, s kiült a kiskapuba garabonciást lesni. Olyan szerencséje volt, hogy kisvártatva el is csípte, be is tessékelte a legszebb szobájába, a tiszteletére borjút vágott, belefektette a selyem-paplanos ágyba, s még a malmot is elállította, hogy ne zavarja a kattogásával a vendég álmát. De alig várta, hogy fölébredjen, mindjárt az volt hozzá az első szava:

    - No, deák, áldj meg engem is!

    - Mivel áldjalak meg, jó ember?

    - Amivel a halászt megáldottad.

    - No, hát te is azt csináld ma egész nap, amit legelőször csinálsz - mosolygott a vándorló -, csak aztán meg ne bánd az áldást.

    Azt se várta a molnár, hogy a vendég elköszönjön tőle, szaladt be a malomba, hozta ki a tallérosládáját, és kiült vele a Séd partjára.

    "Én bizony pénzt olvasok egész nap - gondolta magában -, mégpedig idekint a szabadban, hogy jobban férjen."

    Azzal lehajolt a ládához, kivette belőle az első tallért, de ahogy fölemelkedett, akkorát prüsszentett, hogy a tallér kiesett a kezéből, s hapci, hapci, beleugrott a Séd vizébe. Utána a másik, a harmadik, a századik, az ezredik. Szegény sédi molnár napestig egyebet se csinált, csak prüszkölt, és eregette bele a szép fényes tallérokat a vízbe. S ahogy a hold kisütött, még egy nagyot prüsszentett, s ő maga is begurult a vízbe.

    Így állt bosszút a Séd tündére a fáiért - mert a monda ma is azt tartja, hogy ő volt az a vándorló deák, aki aztán végképpen el is tűnt erről a tájról. A Séd vize pedig egyre összébb zsugorodott, egyszer csak szárazon maradt a gazdátlan patakmalom, össze is omlott lassanként, s ma már csak a helyét mutogatják. S csendes éjszakákon, ha meg-megcsobban a patak vize, azt szokás mondani: csitt csak, prüszköl a sédi molnár!

    Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár